Az eleve elrendelés tana - Warwick Thornton: Veszett vidék (Sweet Country, 2018.)

Ma már a filmipar nem számottevően készít western-filmeket. Különösen nem ilyen filmeket. Nehéz is így róla bármit is elmondani, mert ez már nem az a tipikus western, mint mondjuk a Volt Egyszer Egy Vadnyugat. Nem is westernnek mondanám a film műfaját, sokkal inkább westernbe ültetett thrillernek. De ez egyáltalán nem volt problémája a filmnek. A film története sem egyszerű. Megjelenik benne egyszerre az istenhívőség, az elfogadás, a bántalmazás (legyen az fizikai vagy verbális) és a rasszizmus. Időben jól, valósághűen van elrendezve. Tényleg ilyennek tudom elképzelni az 1920-as évek Ausztráliáját. A film nagyon rejtetten, de mélyrehatóan foglalkozik a rasszizmussal. Ha egy ember önvédelemből öl, megmenekülhet-e a sorsa elöl? Főleg, hogyha az az ember fekete. Itt is az egész konfliktus egy picike dologból indul ki és odáig jut el, hogy a film vége vérbe torkollik. Pedig már minden megoldódott, megvolt a végkifejlett... Az meg még emel a dolgokon, hogy a puszta közepén, mondhatni, hogy a semmiben vagyunk. Vagy esetleg a semmi felé közeledünk. Ami nagyon tetszett, hogy mindig volt egy félrevezető utalás, egy-egy képkocka, ami a filmben "nem volt benne", mégis azt hittük, hogy azon a bizonyos szálon fog folytatódni a film. Egy nagyon erős filmdrámával állunk szemben, ami reális képet ad a korabeli helyzetről és arról, hogy mit jelent rabszolgasorsban élni, mit jelent fekete rabszolgának lenni és hogy milyen érzés, ha ebbe születik bele az ember.

Eleve el voltak rendelve.

B.