Az évszázad embere - Bacsó Péter: A tanú (1969.)


Ez most kicsit mesélősebb lesz. SPOILER ALERT!!!

Minden idők legjobb magyar filmje. Alapmű. Szenzációs remekmű. Eddig mindig csak részleteket láttam belőle, de most végre teljes egészében láthattam a filmet. Pelikán elvtárs, Virág elvtárs, Bástya elvtárs... mind-mind olyan alakjai a magyar filmtörténetnek, akik nehezen kopnak el, nehezen mennek ki a tudatból. A film tökéletes kritikája a Rákosi-, és az azt megelőző korszaknak, nem hiába tiltották be még a mozikba/filmszínházakba kerülése előtt.

A film próbál a realitások talaján maradni, lásd Pelikán elvtárs alakja. Pelikán József egy hithű kommunista, foglalkozását tekintve gátőr, de hát egy anya nélkül maradt családban, nyolc gyerekkel a vállán egy olyan korban, ahol még a húst is csak jegyre adják, hát Istenem, megszorul a hurok. Dezsőt meg kell ölni. Ez az egyetlen mentsvára a családnak, hiszen ebben a korban az életben maradás a cél. Erre jön az ismerős, a spicli miniszter, Dániel Zoltán (aki amúgy Pelikánnak köszönheti az életét), és a harmóniából diszharmóniát teremt egy szempillantás alatt. Bukik minden, jöhet az első menet a börtönben. Jön a felsőbb utasítás, első kör teljesítve, és megjelenik a megtestesült megmentő, a megtestesült jóság, Virág elvtárs. Pelikán bármennyire is "vérbeli" kommunista, nincs tisztába a dolgok nagy többségével, például az "ideológiával", ahogy Ő mondaná. De hát szegény Pelikán elvtárs nem tehet mást, mint enged Virág elvtárs "behódolásának", és teljesíti kötelezettségeit, mert hát Ő mégiscsak egy felsőbb vezető...


A rendező, Bacsó Péter megpróbál nekünk (az előbbi tételmondattal ellentétben) egy olyan kommunizmust vagy ideológiát teremteni, ami csk a vicckönyvekben létezik. Ez a film egy felnőtteknek szóló mese a "dicső kommunizmus" értékeiről.


Pelikán elvtárs esetlensége sokszor bajba keveri korunk egyik legfőbb vezérével, Bástya elvtárssal, aki egyszer hol börtönbe csukatja, hol kitünteti. Pelikán azonban mindig megmenekül, mert a rendszernek szüksége van rá. Magasabbról magasabb beosztásokba kerül, gátőrből uszoda- és vidámpark-vezetőn át a narancskutató intézet igazgatói posztjáig. A rendszer célja pedig, hogy régi barátja - a már említett miniszter, aki lebuktatta őt - ellen tanúskodjon a bíróságon. Virág pedig lekenyerezései segítségével jó barátjává válik Pelikánnak, szívébe férkőzik. Pelikán elvtárs feladata viszont nem ez, hanem gátőrnek maradni, ki is önt a Duna, míg nem vigyáz reá. Érdekes, hogy a jellemek nem változnak a filmben. Egyedül talán Bástya elvtársban éreztem némi jellemváltozást, mikor megtudta, hogy Pelikán lesz az egyik koronatanú Dániel Zoltán ellen.


Mindenki ugyanazt a mentalitást képviseli a film elején, mint a film végén. Főszereplőnk megtanulja a szövegét Potosné elvtársnő segítségével (aki számomra a film egyik kedvenc karaktere), még a legnagyobb árvíz idején is azt gyakorolja, de egy porszem újra megtöri az addig felépített harmóniát. Megjelenik legnagyobb ellensége, volt cellatársa, Gulyás elvtárs (micsoda hasonlóságot vélek felfedezni a gulyáskommunizmus fogalmával), aki úgyszint Dániel elvtárs ellen tanúskodik az Ő tudta nélkül (mármint Pelikán elvtárs tudta nélkül). Már főhősünk tanúvallomása sem megy könnyen, főleg, hogy Virág elvtárs "rosszul lesz", és még ez a pribék is megjelenik... Borul minden, az eredeti tanúvallomás oda, és egy piszkosul vicces szituáció kerekedik ki a bíróságon. És ha ez még nem lenne elég, Bástya elvtársról is kiderül egy-két intim információ... Mindennek hatására jön a halálbüntetés, az utolsó vacsora és a kivégzés reggele. Megint egy olyan véletlen, ami csak a mesékben történhet meg: Pelikánt rehabilitálják hajnalok hajnalán, jön egy kivégzőtiszt egyszál hálóingben, és megint minden összeomlik. Népünk gátőre pedig visszatér a valós életbe, ahol a mindennapok viszontagságaival találkozik.


Bacsó, amit tudott a dicső időszakot, azt fogta, és vérig kiparodizálta. Legyenek azok a különös élőlények a Dunában (nevet direkt nem mondok), a szellemvasút átalakítása, vagy Rákosi elvtárs különböző megjelenítései a művészetben. Ezen a filmen, bármennyire is egy tragikus valóságot dolgoz fel, egyszerűen nem lehet sírni. De talán nem is ez a célja ennek a filmnek. Maximum sírva nevetünk a poénokon. Ha jobban belegondolok a filmbe, még én is szívesen belebújnék Pelikán elvtárs bőrébe. Sőt, bárkinek a szerepébe, mert számomra nem volt senki unszimpatikus. Mindenki egy vicc a saját korán belül. A szereplőgárda és az alakításaik zseniálisak. Mégis most két szereplőt emelnék ki az összes közül: Gogolák elvtársnőt Versényi Ida alakításában, és Potásné elvtársnőt Georgette Metzradt alakításában. Gogolák a maga keménységével, mély hangjával olyan igazi, keményvonalas felszolgálónőt mutatott be. Potásné elvtársnő pedig számomra egy felejthetetlen forma, aki rendkívül vicces a maga magas körű feladatával, ahogyan próbál valaki valamire nevelni, hogy minden jól menjen.


Bár ilyen lett volna minden, mint a filmben!

B.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések