Nincstelenként is boldognak lenni - Charlie Chaplin: A kölyök (The Kid, 1921.)

Ha belegondolok, hogy ha lenne egy törvénytelen gyerekem, akit nem biztos, hogy a legjobb vagy legélhetőbb körülmények között tudnék felnevelni, akkor sem tudnám azt megtenni, hogy kiteszem az utcára és vagy valaki rátalál vagy ott hal meg szegény árva azon a helyen, holott ő semmiről nem tehet. Nem lenne egyszerűen lelki erőm rá. Sajnálattal veszem tudomásul, hogy más embereknek viszont van. Az alapszituáció itt is ez: anya, kirakott árva gyerek és a nagy rátalálás. És hát ki találna rá, ha nem a szegénységben élő Chaplin. A kezdeti félelem és a túladáson való próbálkozások sikerül megbarátkoznia a tudattal, hogy ez a gyerek neki lett "elrendelve". Egyedüli szülő létére sikerül neki épkézláb gyereket faragni az árvából, mindannak ellenére, hogy ez a szerencsétlen nem is a saját vére. A gyerek apakomplexusban nő fel, de talán ezt ezek után nem is kell nagyon magyarázni. Itt is, mint minden jó Chaplin-filmben, megvan a konfliktus, jelen esetben több szálon futtatva. A megélhetési bűnözés, melyben a gyereknek szocializálódnia kell, az anya szerepe és kérdésköre, aki mindvégig ott lebeg a szemünk előtt, és az állam végrehajtó szervezetei: a gyámhatóság, a rendőrség, stb. Na meg a pénz. Ebben a korban, az első világháború után kinek nem kellett a pénz. Bármi is legyen, az apa mindig kiállt a fiáért, akár sérülések árán is, mindezt egy kis komikummal fűszerezve.

Szomorú és vidám is a helyzet, de nem tudom, mit tennék egy ilyen szituációban.

B.