Némaság, vakság, csonkaság - Jane Campion: A zongoralecke (The Piano, 1993.)

Nem mindegy, miképpen használjuk ki az embert. Valaki magára sem veszi ezt a kihasználást. Valaki nem tűri és tesz ellene. Van, aki pedig nem szólalhat meg, mind valóságos, mind átvitt értelemben. Ilyen karakter Ada McGrath karaktere is. Két dolog létezik számára: a lány a és a zongorája. Ennél nincs fontosabb. Ők ketten azok, akik át tudják adni az érzéseit, akiken keresztül meg tud szólalni. Neki ez a két elem csak ahhoz, hogy túlélje az esőerdő borzalmait, a kényszerházasságot, és a többi megpróbáltatást. Ada némasága mások vakságához vezet. Nem tudják feltérképezni, hogy mire van szüksége Adának, pontosabban felmérik már az első pillanatban, az első találkozáskor, de bizonyos okok miatt nem teljesítik. Vakság, mert nem veszik észre, hogy Ada egy áldozat. És erről sem a férje, sem a gyereke nem tud. Nem is szabad tudniuk. Elvégre a zongoraleckék a legfontosabbak. A kettő együtt pedig egy olyan lehetetlen helyzetbe sodorja az áldozatot (feltéve, ha áldozatként tekintünk rá), ami csonkasághoz vezet. Ada néma kiskorától fogva, de belső hangjai vannak, csak nem tudja őket kiadni, ezzel nem tudja magát kihúzni a csávából. A kislánya, Flora olyan értelemben néma, hogy nem hallgatják meg. Ő sem tehet semmit ez ellen. Baines nincs ott, így jobb is, hogy nem tud megszólalni, bár azt számításba kellett volna vennie, hogy a körülötte élő világ nem szenved vakságban. Stewart pedig megrögzött, kicsinyes, nem tud megbocsátani, és ezt durvaságával kompenzálja. Nehéz lehet valamit elveszteni. Csonkának lenni fáj, bármilyen értelemben vagy szövegkontextusba is beszélünk róla.

Néha az emberek nem hallják meg az igazságot.

B.