Az örökbefogadás halhatatlan problémája - Arild Andresen: Az igazi törődés (Hjertestart, 2017.)

Chaplin filmjének ellentéte. Talán az egyik legsúlyosabb krízis egy család életében az, hogyha mind az egyik vagy adott esetben mindkét szülő, mind a gyermek nem akarja a család intézményének fennmaradását, egyszóval bomlani akar. Arild Andresen filmjében ez a krízis - még további szálakkal bonyolítva - zseniálisan van a filmvászonra vetítve. Gondoljunk csak bele, milyen érzés lehet egy közömbös apa számára, ha a 6 éves gyereke megtagadja őt? A film alapszituációja is meglehetősen zavaros: van egy turnusokban dolgozó apa és egy anya, akiről nem sok mindent tudunk a nevén kívül, akiknek van egy örökbefogadott fiuk Kolumbiából. Az anya időközben meghal és ott marad az apa a gyerekkel, szeretet nélkül, ahogy Andrev Zvjagincev mondaná. A krízishelyzetben lévő apa mindenképp túl akar adni a gyereken, vissza akarja adni az eredeti anyjának Kolumbiában. Aztán ott vannak a helyi ismerősök, akik először gyűlölettel, majd imádattal fordulnak az amúgy pszichikai problémákkal küzdő kisfiú felé. Mindenki és senki nem akarja ennek a családnak a fennmaradását. Kjetil sajátos nevelését a kis Daniel sem nézi jó szemmel. Ezen a srácon egy nagyon furcsa jelenséget vettem észre: 6 éves, de sok esetben úgy kommunikál, úgy tesz, úgy viselkedik, úgy gondolkodik, mint egy 16 éves. Az anyja halálával sok mindent megérthetett az élet valódi kilétéről. A film végéig nem éreztem az igazi törődést az apa részéről, amit viszont Chaplin karakterében (lásd itt) tökéletesen átjött. A végén, az utolsó percekben jött meg ez a hatás, de nem teljesen jött még így sem át. És talán ezért tudott így is olyan súlyos és szívbemarkoló lenni.

A család fennmaradásáért utolsó vérig küzdeni kell. 

B.