Esti mese sok-sok habbal - Tim Burton: Nagy hal (Big Fish, 2003.)

Beszélgettem egyik tanárommal erről a filmről, azt mondta, hogy ez egy nem egyszerű film. Bizonyos téren tényleg nem volt egyszerű megérteni ezt a filmet. Már csak azért is, mert annyi benne a csodás elem, mint égen a csillag. Szerintem a történet, az alapsztori zseniális volt. Egy életutat kísér végig. Minden megvolt benne, ami a gyermekből felnőtté, felnőttből időssé változást leírja és mindaz, ami ehhez a változáshoz kell. Olyan emberi tulajdonságokat, folyamatokat is kiparodizál, mint például a kamaszkori növést. A film tényleg egy nagy mese, nem hiába adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek. Például hogy kerül elő egyik pillanatról a másikra egy óriás és egy álomváros, ahol csak boldogság létezik, Fantom? Olyan értelemben nehezen értelmezhető vagy érthető ez a film, hogy nem tudod elhinni, hogy mi lehet igaz, és mi nem. Mutat valósághű képeket egy adott helyről vagy szituációról, Fantomról, de mutat olyat is, amire azt mondod, hogy ilyen lehetetlenség, hogy létezzen. Történetek dettó, gondoljunk csak a nagy hal és a jegygyűrű történetére. Az édesapa ezekre - a fia szerint hazugságokra - építi fel az életét, amit egyszer a fia megelégel, egészen konkrétan az esküvője napján. A film nyitó és záró motívuma egyszerre hihető is, meg nem is (mágikus realizmus).  A film központi eleme, ahogy a cím is mutatja, a nagy hal lesz a legfontosabb a film végén. Az eltervezett elmúlást, a halált a boszorkány üvegszemében látva sokkal érdekesebben hat a film. És ez a látomás befolyásolja az egész filmet. “Nekem nem így kell meghalnom.”

Nem egyszerű megérteni, úgyhogy nem egy nehéz és fárasztó nap után ajánlom megnézni!

B.