Homályos látásmód, tiszta hazugságok - Glenn Ficarra & John Requa: Focus - A látszat csal (2015.)

"Most még csak homályosan látunk, akkor majd színről színre" - írja a Szeretethimnusz. Van benne valami igazság akár a közel-, akár a távoli jövőre nézve. Nem látunk magunk körül mindent. Amit meg látunk, az sem igaz, az sem szent. A Focus a pillanat műve. A pillanaté, amit nem vettél észre, olyan gyorsan történt minden. A pillanaté, amiért nap nap után megküzd az ember, de persze mindig sikerrel zárul, mert hát ebben a szakmában a kéz dörzsöltsége és a szexiség megmutatása a lényeg. Nicky és bandája nem egyszerű zsebtolvajok, de ez már az belső percekben a szemünk elé tárul. Ők azok, akik még a tolvajlást is úgy csinálják, hogy szinte az legális legyen. Fájdalommentes, nincsenek nyomok, és nem folyamatos a munka, a feltűnőség elkerülése végett. Senkinek sem egyszerű a feladat. Főleg nem Jess számára, akinek nem csak a beilleszkedéssel és a gyakorlottsággal kell megküzdenie, hanem szerelmével, a kiemelkedő tehetségű főnökkel, Nicky-vel is küzdenie kell, és ez lesz a legnehezebb. Innentől kezdve egy olyan hazugság-sorozat áldozatává lesz Jess, Nicky és a néző is, hogy nem tud belőle kiszállni. Mindenki hazudik, mint a vízfolyás, senkinek nem tűnik fel, mert természetes, valósághű és ügyes. A "toledói pánikgombig" egy mesterkélt színdarabot látunk (jó értelemben véve), ahol az érzelmek, amik egyedül igazak, a tények nem. Az a jó, hogy automatikus mindent elhiszel. Így tud a végén nagy bukás lenni. Kétszer láttam a filmet és kétszer meg tudott lepni. A filmen látszik, hogy mesteri munka, ebbe beleértve a színészeket (Will Smith karrierének legjobb alkotása szerintem), a rendezőt, a operatőrt és a zenét is. Elvarázsol ez az együttes minket ebbe a pénzesek világába, hol a jó munka érdekében a manipuláció elengedhetetlen, hol a pénzt kilóra mérik és világban kinyitott szemmel járnak. Ott fókuszálnak, ahol szükség van rá.

Az az átverés, ha nincs átverés. Ez a világunk egyik alapelve.

B.