Az elvtársak forognak a sírjukban - Armando Iannucci: Sztálin halála (The Death of Stalin, 2017.)

1953. Sztálin elvtárs mindannyiunk nagy bánatára elhunyt. Amennyire komoly ez a téma, annyira poénra is lehet venni. Iannucci egy olyan témát fogott meg, ami elég kínos a világ és kifejezetten Oroszország, a korábbi Szovjetunió számára (nem hiába, hogy az említett országban betiltották), és megpróbálja ezt úgy feldolgozni, hogy fájjon is, legyen valamennyi valóságalapja is és nevessnk is rajta sokat, hogy a világ talán legnagyobb diktatúráját kiépítő vezetője mennyire abszurdan halt meg. Így talán nem is volt olyan félelmetes ez a dolog. Ha mindezt egy dokumentumfilmben mondták volna el, az már kellemetlenebb lett volna. A szereplők nagyon élethűek, nagyon viccesek és nagyon brutálisak. A sztálinista diktatúra borzalmait, rejtve ugyan, de bemutatja. A halállisták, a beköpések, a fekete autó külön-külön és együttesen is borzalmasak. De ezeket elfedi Hruscsov elvtárs temetés-szervezői képessége, Vlagyimir részegsége, Zsukov hősiessége, Szvetlana félelme és Berija kétszínűsége. Vicces, vicces, de ha jobban belegondol az ember, 1500 embert lelőni csak azért, mert látni akarták nagyvezérük holttestét, biztos, hogy ennyire vicces ez? A filmet a tragikomédia műfajába sorolnám épp emiatt, mert tényleg tragikus azt látni, hogy történtek a kivégzések, kit hova küldtek, hogy halt ki az ország, mert minden orvos a Gulágon van, stb. Filmszatíra emellett, egy nagyra nőtt groteszk, , ami nyomokban tartalmaz valóságot is. Tényleg a tavalyi év egyik legjobb vígjátéka lehet. 

Ha ezt látnák az igazi elvtársak, hogy mit csináltak velük, vérengzés lenne.

B.